Sógorok

Sógorok - Hungarian

Genres: hungary, dance, hungarian

About Sógorok

A Sógorok együttes 2004 év végén létrejött magyar, mulatós zenei formáció. Tagjai Czitrovszky Tamás (Citrom) és Molnár Tamás, akik a megalapításkor valóban sógorok voltak már a magánéletben is. A két Tamás egy családba nősült be, így lettek sógorok, ami ihlette az együttes nevét is. Citrom már egészen kisgyermek kora óta zenél, billentyűs hangszeren és harmonikán játszott eskövőkön, bárokban, bálokon, így a mulatós zene már fiatal kora óta a vérében van. Tamás 2000-ben barátaival megalapította a tarjáni Aichon hangstúdiót, amely azóta számos ismert együttesnek készített nagylemezt, s ott zenei producerként dolgozott. Később több hangstúdiót is létrehozott, ahol más népszerű zenei fomrációkkal is együttműködött. Stúdió lemezeiken alapvető az élő hangszerek megszólalása a gépi környezetben és a saját dalok szerzése is. Citrom a hangszerelések mellett, billentyűs hangszeren és harmonikán működik közre, Tamás a hangszerelés mellett népi fúvós hangszereken és gitáron játszik a dalokon. Mindkét előadó számos dalt is írt a lemezekre, s Nagy Angelika számos vicces, olykor komolyabb és autentikus szöveggel tette maradandóvá az együttes dalait. Mivel az autentikus magyar mulatós zenéhez ragaszkodnak, a nehezebb zenei témákhoz már session zenészeket fogadnak, illetve a magyaros virtust mindig valamilyen népzenei formáció, vagy cigányzenészek valósítják meg.

Taken from Last.fm

946 listeners  ·  9,375 plays via Last.fm

On RadioStar

2
stations playing
1
country
17
tracks tracked
most active station (Hungary)

Radio Stations sorted by tracks on rotation

Sógorok — Top 17 songs

Artist Song title Like / Dislike
Sogorok Bejon az elet
Sogorok Dol a le
Sogorok Hos betyar
Sogorok Kinek a Szilva
Sogorok Nad a hazam teteje
Sogorok Piros a hazam teteje
Sogorok Sargul mar a buzakalasz
Sogorok Sogorok Megamix 2020
Sogorok Arokparton
Sogorok Botostanc
Sogorok Csiri, biri zabszalma
Sogorok Gyere be a szivembe
Sogorok Hazasito egyveleg
Sogorok Induljon a naszmenet
Sogorok Itt a menyasszony hol a menyasszony
Sogorok Naszuton Indiaba
Sogorok Piszkald ki
Bejon az elet
Dol a le
Hos betyar
Kinek a Szilva
Nad a hazam teteje
Piros a hazam teteje
Sargul mar a buzakalasz
Sogorok Megamix 2020
Arokparton
Botostanc
Csiri, biri zabszalma
Gyere be a szivembe
Hazasito egyveleg
Induljon a naszmenet
Itt a menyasszony hol a menyasszony
Naszuton Indiaba
Piszkald ki